13.- Van, aki boldog, van, aki szomorú

Louis kinyitotta a szobánk ajtaját, majd előreengedett engem és maga után becsapta. Szomorúan ültem le az ágyra.

-Ameliaaa, ne szomorkodj!- nyávogott Loui egy sort.

-De...ááá, nem bírom ki nélküle!- mondtam, majd a Louis által felkínált karokba vetettem magam, és kibuggyantak a könnyeim.

-Idehívjam?- kérdezte aranyosan, mire én bólogatni kezdtem, mint egy kisgyerek, akitől azt kérdezik, hogy kér-e cukorkát.

Louis elengedett engem, majd kilépett az ajtón. Nemsokára benyitott a kétségbeesett Niall.

-Mi történt?- kérdezte.

-Csak eltört egy kicsit a mécses.- mutogattam az ujjammal.

-De miért tört el?- nézett rám még mindig aggódó arccal.

-Ne kérdezősködj már annyit!- mondtam, majd hirtelen felindulásból megöleltem. Egyből megéreztem kezeit derekamon, amik megnyugtattak. A nyakába temettem arcom, majd ismét könnyezni kezdtem- Most őszintén, mi lesz velünk?- néztem fel rá.

-Jó lenne tudni. Ha szakítok Demivel, akkor nagyon nagy port fog kavarni a sajtóban.- mondta szomorúan, mire én bólogatni kezdtem.

-Lehet, hogy abba kéne ezt hagynunk..- mondtam, mire Niall arca teljesen elkomorodott.

-Nem hagyhatjuk!- mondta idegesen. Én csak elkezdtem ingatni a fejemet, majd kértem, hogy menjen ki. Niall megtette amit kértem, és kettesben hagyott Louisszal.

-Te hülye vagy? Az előbb még őt akarod, azután meg azt mondod, hogy véget kéne vetni annak, ami köztetek van..-nézett rám értetlenül, mire én megráztam a fejemet.

-Én csak azt szeretném, ha minden rendben lenne, és egyikünk se kerülne bajba. Nem szeretnék még egyszer az újságban lenni..- mondtam, majd elterültem az ágyon.

Fél óra múlva megjelent Lou, hogy telefonált Robert, mert indulnunk kell. Engedelmesen összekaptam magam, szinte meg sem lehetett mondani, hogy sírtam. Zsebre vágtam a telefonomat és kisiettem a szobából, le a lifttel, majd be a buszba, ahol elfoglaltam egy kisebb fotelt. Elővettem a telefonomat, majd úgy csináltam, mintha annyira lekötne, pedig nem így volt..

Sikítozó rajongók ezrével a stadion előtt. Nehezen de bejutottunk és mindenki bement a saját öltözőjébe. Most egyáltalán nem volt kedvem koncertezni, mert úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban elsírhatom magat.

Felvettem az első összeállításomat, majd kimentem az öltözőből és megkerestem a többieket.

Louis hangját már messziről hallottam, így nem volt nehéz odatalálni. Egy kicsit viszont megdöbbentem, amikor megláttam, hogy Louis egy barna hajú lányt ölel át.

Amint odaértem mindenki észhez tért, és bemutatkoztunk egymásnak.

-Szia, én Eleanor Calder vagyok. Louis barátnője.- tette hozzá határozottan, mire én elmosolyodtam.

-Én pedig Amelia Lily Oliver.- nyújtottam oda a kezemet, amit El -ha szabad így hívnom- egyből meg is ragadott.

Miután váltottunk pár szót végignéztem a többieken, de megakadt a szemem Niallön. Tiszta szomorú volt és egy pohár kakaó volt a kezében. Közelebb lépett hozzám, majd a kezembe nyomta a kedvenc italomat, és hátat fordított. Felvette a gitárját, meg a mikrofonját és elindult a színpad felé. Megittam a kakaót, majd a többiekkel mi is elindultunk, szépen felsorakoztunk. Kiléptünk a színpadra és a megszokott őrület várt ránk. Sok ezer sikítozó rajongó és még több, de én végig csak arra a bizonyos szőke fiúra figyeltem, aki egyszerűen elképesztő volt. A szeme meg... Na jó, nem ábrándozok!

A 2,5 órás koncert után mindenki átvette azt a ruhát amiben érkezett, majd felszálltunk a buszra. Lefeküdtem az egyik kanapéra és bedugtam a fülhallgatókat a fülembe. Ásítottam egyet, majd már csak arra emlékszem, hogy a többiek halk beszédét hallom.

Valaki lágyan megfogott és felemelt, majd pár perccel később letett az ágyamra és becsukta az ajtót. Ekkor már kinyitottam a szememet, és pont láttam egy picit a szőke hajkoronából. Lassan felkeltem, majd nyújtózkodtam egyet. Bementem a fürdőbe és végre megszabadultam a cipőmtől, ami már rendesen feltörte a lábamat. Vettem egy kellemes zuhanyt, majd felkaptam magamra néhány kellemes ruhadarabot.

Túl nagy volt a csend, és Louist sem találtm sehol, ezért kimentem a szobából és átmentem a mellettünk lévőbe. Ott volt mindenki. Egy nagy körben ültek és üvegeztek. Mindenki rám nézett, amikor beléptem a szobába. Hamar kapcsoltak és hívtak, hogy játszak én is. Egyből belementem. Leültem Zayn és Liam közé, majd megpörgettem a kólás üveget. Elnél állt meg, mire mindenki felnevetett. Én nem értettem, hogy miért, de aztán Louis elmesélte, hogy a múltkor nagyon megszivatta Harryt az ő barátnője.

-Felelsz vagy mersz?- kérdeztem a megszokott dolgot.

-Felelek.- mondta, mire mindenki "húú"-zni kezdett jelezvén, hogy nem ezt várták.

-Nos, féltél, amikor megláttad Louist először?- kérdeztem, mert erre nagyon kíváncsi voltam.

-Egy kicsikét, de nem volt annyira rossz. Az első találkozásunk akkor volt, amikor Harry vakrandit szervezett nekünk. Louis annyira zavarban volt, hogy magára borította az egész üveg ásványvizét. Már akkor tudtam, hogy ő kell nekem.- mondta vigyorogva, miközben megölelte barátját.

-Óóó, ez olyan cuki volt! Mennyünk tovább!- mondta Zayn, majd pörgetett. Éreztem, hogy én fogok sorra kerülni, de reménykedtem benne, hogy tévedek. Sajnos nem tévedtem. Az üveg szája az én lában felé mutatott.

-Felelsz vagy mersz?- kérdezte Louis.

-Nem vagyok félős, ezért merek!- mondtam büszkén, majd kihúztam magam.

-Úúú!- kiáltott fel mindenki. Hát jó.

-Csókot!- bökött Niall felé Eleanor. Niall hirtelen felkapta a fejét, mire El megismételte: -Csókot!

Akkora lendülettel állt fel, hogy azt hittük, beveri a fejét a plafonba. Hátat fordított, kisétált, és teljes erőből becsapta maga után az ajtót. Összerezzentem egy kicsit, de hamar kapcsoltam. Megfogtam a pulcsim, felvettem és utána indultam. Tudtam, hogy most nem engedne be engem, ezért elkértem Harry kulcsát. Mosolyogva nyújtotta át nekem. Én megköszöntem, majd gyors vágtába elindultam a szobájuk felé. Bedugtam a kulcsot a zárba, ami ki is nyitotta azt.Tehát jól gondoltam, hogy be fog zárkózni!

Az ágyán feküdt és telefonozott. Csak egy pillanatra nézett fel belőle, majd felvont szemöldökkel visszavezette tekintetét a készülékre. Úgy éreztem, hogy ez most egy olyan "hallgatlak" nézés, ezért belekezdtem a kicsit sem rövid mondandómba.

-Figyelj, nem tudom, hogy miért, de megtörténtek azok a dolgok. Talán csak túlzottan utáltuk egymást, vagy ilyesmi. Nem tudom, hogy neked milyen volt, de nekem nagyon jó! Ha lehetne én azt mondanám, hogy tekerjük vissza az időt és csináljuk meg még egyszer az összes hibánkat. Ezt sajnos nem lehet. Ha viszont neked és Deminek akarnék jót, akkor azt mondanám, hogy tekerjük vissza az időt, és ne csókolj meg. Azt hiszed, hogy csak neked nehéz ez az egész? Hát elmondanám, hogy nem! Nekem is ugyan olyan nehéz, mint neked. És azt kell, hogy mondjam, hogy ezt abba kell hagynunk, mert nem csalhatod meg a barátnődet! Szeretném, ha ezután se romlana el a kapcsolatunk, és barátok tudnánk maradni..- néztem fel rá félve. Kék szemei most szikrákat szórtak.

-Ne mondd, hogy nem jelentett neked semmit az az éjszaka!- nézett rám meggyötörten, mire én kimondtam életem legnagyobb hazugságát.

-Nekem nem jelentett semmit.- mondtam, és mivel már nem bírtam tovább nézni a szomorú arcát, elhagytam a szobát.

Nem szabad, hogy jelentsen bármit is. Egyszerűen nem tehetem meg ezt senkivel!

*Niall szemszöge*

Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy neki semmit sem jelentett az a bizonyos éjszaka. Amikor kimondta, láttam rajta, hogy nem gondolja komolyan, vagyis reméltem.

Nagyon ideges voltam, ezért átmentem a játszó emberekhez, és áthívtam Liamet, mert úgy éreztem most csak ő nyugtathat meg.

-Mi van haver?- kérdezte.

-Lily van, basszus!- mondtam idegesen...